Hírek
2023. December 15. 09:25, péntek |
Belföld
Forrás: Ügyészség
A balesetet okozó mozdonyvezetőkkel szemben emelte vádat a Veszprém Megyei Főügyészség

A vasúti közlekedés súlyos egészségromlást okozó veszélyeztetésének vétsége miatt két mozdonyvezető ellen emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.
A vádirat szerint az egyik mozdonyvezető 2022. július 11-én kora délután egy villany vontatójárművel tiltó jelzés és a forgalmi szolgálattevő engedélye nélkül kezdett tolatásba a balatonfüredi vonalon, ahova épp akkor érkezett meg a Budapest felől Balatonfüredre közlekedő személyvonat, melynek vezetője az óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva 77 kilométer/órás sebességgel közlekedett.
Mindkét mozdonyvezető észlelte az azonos vágányon felé közlekedő másik mozdonyt, és próbálták elkerüli a balesetet. A tolató mozdony 27 éves vezetője ezért abbahagyta a tolatást és az ellenkező irányba indult, valamint a személyvonat 37 éves vezetője is hangjelzést adott és vészfékezett, ám a szerelvény ennek ellenére utolérte a tolatásból menekülőre váltó mozdonyt és összeütköztek. Az ütközés következtében a személyvonat két utasa töréses, egy utasa könnyebb sérülést szenvedett. Az egyik sértett balesettel összefüggő sérüléséből súlyos egészségromlást jelentő kóros elváltozás alakult ki.
A vádirat szerint a baleset egyrészt a szabálytalan tolatás, másrészt a személyvonat sebességtúllépése miatt következett be, tekintettel arra, hogy a sebességkorlátozás betartása mellett a személyvonat vészfékezés nélkül is meg tudott volna állni és el tudta volna kerülni az ütközést.
Az ügyészség a mozdonyvezetőkkel szemben pénzbüntetés kiszabására és a vasúti járművezetéstől történő eltiltásra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.