Hírek
2020. Július 10. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti/fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A fertőzések megelőzésére változatlanul oda kell figyelni

A koronavírus-fertőzések megelőzésére ma is oda kell figyelni, hiszen a szomszédos országokban ismét több a megbetegedés - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Kásler Miklós a Szent Imre kórház Köszönet a hősöknek! címmel tartott ünnepségén azt mondta: a járványt még mindig komolyan kell venni, megfelelő gyógyszer és terápia nélkül "most is csak azzal rendelkezünk, amivel eddig": a járványügyi intézkedésekkel, a magyar egészségügy helytállásával, a Semmelweis Ignáctól megörökölt lelkiismeretességgel, a nemzeti fegyelemmel, összetartással, szolidaritással és "józan ésszel".
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország időben és határozott intézkedésekkel reagált a járvány megelőzésére. A járványügyi védekezés során a legrosszabb forgatókönyvre készültek, és az, hogy a járvány nem így alakult, a gyors intézkedéseknek volt köszönhető - mondta.
A miniszter az ünnepségen megköszönte az egészségügyi dolgozók helytállását.
Bedros J. Róbert, a Szent Imre kórház főigazgatója, országos kórházfőparancsnok-helyettes beszédében azt mondta, a magyar egészségügyi dolgozók olyan helyzetben álltak helyt, amelyre az egész világon senki nem volt felkészülve.
Mint mondta, az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése jelentősen javult a járvány alatt, és bízik abban, hogy ez így is marad, hiszen a kezdetektől érezhető volt az emberek hálája.
Hozzátette: az ország kórházait járva úgy látta, a dolgozók mindenütt óriási odaadással és lelkesedéssel végezték munkájukat, sokszor a saját életüket is kockára téve.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása