Hírek
2019. Március 04. 07:18, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
A kormány tagjait interpellálják a képviselők

A kormány tagjaihoz címzett interpellációk hangozhatnak el hétfőn az Országgyűlésben.
A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján a kéthetes ülés első napja 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselőknek ezúttal is két óra áll rendelkezésükre az interpellációk elmondására, míg az azonnali kérdéseket egy órában tehetik fel.
Az Országgyűlés kedden előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja azt a módosítást, amelyet a parlament törvényalkotási bizottsága kezdeményezett az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött jogalkotási törvényjavaslaton. A végleges törvényből kimaradhat az a pont, amely az államfő álláspontja szerint az alaptörvényhez képest szűkítené, mi minősül törvényalkotási tárgynak az alapvető jogok szabályozásakor.
A képviselők emellett elfogadhatják az igazságügyi miniszter vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő javaslatát is. Trócsányi László olyan új típusú alapítványi formát hozna létre, amely családi vagyonok professzionális kezelését, valamint közfeladatokat, például felsőoktatási célokat is szolgálhat.
A Ház ellenzéki képviselők ellen indított fegyelmi ügyekben is dönthet, amelynek eredményeként tizenöt politikus tiszteletdíját csökkenthetik.
A parlament ülése március 11-én, hétfőn érhet véget, a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása