Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2016. Október 10. 08:00, hétfő | Belföld
Forrás: mti

A Népszabadság eladásáról tárgyaltak

A Népszabadság eladásáról tárgyaltak

Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap,

a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják.

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot - tette hozzá.

"Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta" - fogalmazott Murányi András.

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak.

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza.

Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld

Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld

OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről

2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat

A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák