Városlista
2025. augusztus 25, hétfő - Lajos

Hírek

2018. Február 20. 15:14, kedd | Belföld
Forrás: mti

Csökkent a baromfiállomány tavaly a madárinfluenza miatt

Csökkent a baromfiállomány tavaly a madárinfluenza miatt

A madárinfluenza miatt a magyarországi baromfiállomány élősúlyban 5,2 százalékkal, egyedszámban pedig 4,3 százalékkal csökkent tavaly az azt megelőző évhez képest

- közölte a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatója az MTI érdeklődésére. Csorbai Attila elmondta: az egyes fajok közül a csirke felvásárolt mennyisége - az ágazatot sújtó járványos betegség ellenére - némileg emelkedett tavaly, 0,8 százalékkal, több mint 403 ezer tonnára nőtt. Ezzel szemben a pulykafelvásárlás 4,6 százalékkal 96 570 tonnára, a libáé 21,26 százalékkal 26 829 tonnára, a kacsáé pedig 35 százalékkal 56 268 tonnára csökkent.

Az elnök-igazgató megjegyezte: a víziszárnyasoknál (liba, kacsa) az idei évre nagyon ambiciózus bővülést prognosztizálnak. Ugyanakkor 2018-ban nőhet a csirkeágazat is, a pulykaágazat esetében pedig stagnálásra, enyhe csökkenésre számítanak a szakemberek.

Csorba Attila kiemelte, hogy a madárinfluenza járvány mintegy 20 milliárd forint ágazati kárt okozott, amelyből a közvetlen kár 11-12 milliárd forintot tett ki. A közvetlen kár alatt a vírus és következményei miatt leölt és megsemmisített állatok, takarmány, alomanyag értéke értendő - magyarázta. Hozzátette: ezeket jogszabály alapján a hatóság gyorsan, pontosan felmérte és kifizette a termelőknek. A közvetett károk a vágó, feldolgozó üzemek leállásából, vagy csökkentett vágásszámból adódó károk, illetve a termelőistállók üresen állásából fakadó veszteségek. Ezek megtérítésére a jogszabály elkészítése és az unió jóváhagyása folyamatban van - mondta.

Hozzátette: a járvány legnagyobb mértékben a víziszárnyas ágazatokat sújtotta, mind a járvány miatt leölt állatok egyedszámában, mind pedig a termelés-kiesésben itt voltak a legnagyobb veszteségek.

Kitért arra is, hogy a járvány megjelenésének kezdete óta a hatóság rendkívül komoly és szakmailag is kifogástalan szabályozást alakított ki. A főállatorvosi határozat megalkotása, a betelepítés szabályainak szigorítása, a járványvédelmi intézkedések tételes megfogalmazása és ellenőrzése eredményezte azt, hogy nagymértékben csökkent az újabb járvány megjelenésének esélye a szakemberek szerint.

Csorbai Attila szerint azonban a járványvédelmi intézkedéseket fenn kell tartani a továbbiakban is. Emellett fontosnak tartja az elnök-igazgató, hogy megvalósítsák a termelők járványvédelmi ismereteinek bővítését és ilyen irányú képzését is. Mindezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a BTT szakmai koordinációja mellett végzik - tette hozzá.

Címkék: baromfi

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.