Hírek
2017. December 03. 13:07, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Egyre többen akarnak és tudnak segíteni

Magyarországon egyre többen vannak, akik adni, segíteni szeretnének és tudnak is - emelte ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vasárnap Budapesten, a Családszervezetek II. jótékonysági adventi vásárán.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára kiemelte: az, hogy Magyarország erősödik, nem csak gazdasági, de lelki erősödést is jelent. Megerősödött az emberekben a segíteni akarás, a szándék mellett a képesség is ott van, hogy odafigyeljenek egymásra - értékelt.
Az összefogás fontosságát hangsúlyozva Novák Katalin kitért arra is, hogy kormányzati oldalról is jó érzés megélni, hogy van egy olyan valódi polgári kezdeményezés, amelyben civil szervezetek nagy tömege összefog egy fontos cél érdekében.
Külön köszönetet mondott, hogy a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) a kezdeményezés élére állt. Az államtitkár elmondta: kézzel készített képeslapokkal, ajándéktárgyakkal az Emmi dolgozói is hozzájárultak a vásárhoz.
Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte, hogy a tavaly első alkalommal megrendezett adventi vásáron sok pénzt gyűlt össze a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika javára, amelyből a klinikához kapcsolódó kis lakást is sikerült felújítani. Így, akik arra kényszerülnek, hogy ott kezeltessék gyermeküket, együtt tölthetik el ezt a nehéz időszakot - fejtette ki.
Az adventi készülődés, az ünnepi várakozás kapcsán Tuzson Bence megjegyezte: nemcsak izgalmas, de egyben aggodalmas időszak a gyermekvárás is. A társadalomnak és a kormánynak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a segítsék azokat a gyermekeket, akik koraszülötten érkeznek - mondta.
A kormányzat 3,8 milliárd forintot fordít koraszülött osztályok felújítására - idézte fel Tuzson Bence.
Megjegyezte: a kormányzati munka ugyanakkor semmit sem ér a magyar emberek összefogása nélkül. Kiemelte: a kormányzat és a társadalom összefogásának eredményeként az elmúlt években jelentősen sikerült csökkenteni a gyermekhalandóságot, és egyre több koraszülöttet sikerül megmenteni, céljuk pedig az, hogy a megmentett koraszülöttek száma minél nagyobb legyen.
A FICSAK és az Emmi által közösen szervezett rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A vásár teljes bevétele a Melletted a Helyem Egyesület segítségével a koraszülöttek és családjaik megsegítését szolgálja.
Nádor Csaba, az egyesület elnöke, a budapesti Honvédkórház koraszülött osztályának főorvosa elmondta: kórházukban évente körülbelül 250 koraszülött baba jön világra, köztük 80 súlya még a másfél kilót sem éri el. Egyesületüket azért hozták létre, hogy ezen családoknak segítsenek, és családbarát, családközpontú koraszülött-ellátást hozzanak létre Magyarországon.
A főorvos elmondta: a koraszülöttek ellátásához nem csak műszerekre van szükség, a család jelenléte is fontos. A család, az édesanya közelsége is "gyógyszer", hasonló fontosságú, mint egy lélegeztető gép - fogalmazott.
Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a FICSAK alapítója elmondta: több mint száz civil szervezet, cég, közéleti szereplő csatlakozott hozzájuk, hogy idén is megszervezhessék az adventi jótékonysági vásárt. Külön köszönetet mondott a Millenáris vezetőségének, akik ingyen biztosították az egész napos rendezvény helyszínét.
A vásáron mások mellett képviseltette magát a Magyar Állami Operaház, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Fidesz női tagozata, valamint határon túli szervezetek is.
A köszöntők után ünnepélyes gyertyagyújtással nyitották meg az Advent első vasárnapján rendezett vásárt.
Bemutatták a Mesés egészség című mesekönyvet is, amely a FICSAK országos, gyermekeknek kiírt meseíró pályázatára beérkezett legjobb írásokat tartalmazza.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.