Hírek
2019. Január 01. 09:31, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elhivatott munka folyik a mentőszolgálat megújulásáért

Elhivatott és tartós munka folyik a mentők megújításáért - mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Az Országos Mentőszolgálat hagyományos szilveszteri sajtótájékoztatóján Horváth Ildikó megköszönte a mentőszolgálat dolgozóinak egész éves munkájukat. Köszönetet mondott továbbá azoknak a laikusoknak, akik nem csak mentőt hívnak, hanem segítenek is az életmentésben.
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője elmondta: az év elején a Szív City néven indított közösségi mobilapplikáció révén már húsz ember életét sikerült megmenteni a lakosság segítségével.
A szóvivő hozzátette: az Országos Mentőszolgálat dolgozói az idén 1,2 millió embernek nyújtottak segítséget, mintegy 30 ezer esetben végeztek életmentő beavatkozást, köztük kétezer sikeres újraélesztést.
Kiemelte: rendkívül aktív és eredményes évet zárnak, ami a fejlesztésekben is megmutatkozott: 25 mentőállomás felújítását készítették elő, 117 új mentőautó beszerzésére volt lehetőségük. Így a mentőautók átlagéletkora már az év elején hat év alá csökkent. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak - emelte ki a szóvivő, példaként említve, hogy további 160 mentőautó beszerzését tervezik.
Győrfi Pál jelentős lépésnek nevezte, hogy befejeződött a mentőszolgálat működésének digitális átállása, és csatlakoztak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT). Így a mentők a betegek ellátásakor a dokumentációt azonnal feltölthetik egy központi rendszerbe, ahol egyúttal ők is hozzáférhetnek a beteg kórtörténetéhez.
Győrfi Pál és Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos is felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben.
Győrfi Pál elmondta, tavaly 15 pirotechnikai balesethez kellett kivonulniuk, az idén már két ilyen eset is volt.
Golopencza Pál elmondta, szilveszterre 15 kocsival többet állítottak szolgálatba és a mentésirányítást is megerősítették. "Mindenhova el fogunk jutni" - jelentette ki.
A szolgálatvezető főorvos elmondta, 900 és 1000 közötti riasztással számolnak január elsején reggelig.
Az aktuális veszélyek kapcsán kiemelt: fagypont körüli hőmérséklet várható, amikor megnő - különösen ittas állapotban - a kihűlés veszélye. Felhívta a figyelmet a mértékletes alkoholfogyasztásra, és kérte, hogy alkoholos állapotban senki ne üljön volánhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására