Hírek
2019. Június 26. 05:00, szerda |
Külföld
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Eltűnt egy férfi rendőri intézkedés közben Franciaországban

Továbbra sem találják azt a férfit, aki három nappal ezelőtt feltételezhetően a Loire folyóba esett a Nantes-ban, amikor a rendőrség a Zene Ünnepe végén vitatott módon feloszlatta a bulizó fiatalokat.
A francia rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN kedden vizsgálatot indított annak a rendőri fellépés körülményeinek a kivizsgálására, amelynek során legalább 14 ember esett a folyóba.
A 14 embert kimentették, de egy fiatal férfi, aki jelen volt az eseményen, az oszlatás óta nem került elő, és a barátai feltételezik, hogy ő is a vízbe eshetett.
A június 21-én megrendezett Zene Ünnepén 13 színpadot állítottak fel a Loire mentén Nantes-ban, ahol az együttesek, illetve a DJ-k hajnali 4 óráig kaptak engedélyt a koncertezésre.
Hivatalos források azt állítják, hogy a rendőrök 4 órakor leállítatták a zenét, de miután azt valaki újraindította, a rendőrök erővel kezdték oszlatni az embereket.
Helyszíni tudósítások szerint ekkor "elszabadult a pokol".
Samuel Raymond, a Free Form nevű egyesület vezetője, aki a helyi szervezőket segítette, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyópart veszélyes helyszín, a francia hírügynökségnek elmondta: összetűzések voltak, de nem lehet megmondani, ki kezdte az erőszakot. Szemtanúk szerint amikor a rendőrség könnygázt vetetett be a bulizók oszlatására, pánikhangulat tört ki, sokan nem értették, mi történik, és a vízbe estek vagy ugrottak.
A rendőrség hétfőn azt közölte, hogy a rendezvényen jelen lévő egyik 24 éves férfi anyja bejelentést tett a fia eltűnése miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből