Hírek
2023. Október 05. 09:10, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
ÉVOSZ: a rendelések csökkenésére számítanak az épületépítő vállalkozások

Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérésének eredményei szerint.
A szövetség csütörtöki, MTI-nek küldött elemzése szerint a nettó árbevétel tavaly a válaszadók kétharmadánál emelkedett, de az idén csak a cégek fele számol ezzel.
A felmérés szerint az idei évre növekedést elsősorban a magánmegrendelésben megvalósuló ipari épületek és raktárak, valamint komplex ipari létesítményeket kivitelező cégek prognosztizáltak. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség terén is elsősorban ezek a cégek járnak elöl, náluk 10 százalék feletti ez az érték, míg a zömében lakóépületek kivitelezésével foglalkozó vállalkozásoknál csak 0-3 százalék. A válaszadók háromnegyede szerint árbevétel-arányos jövedelmezőségük 2023-ban nem tud javulni. A lakossági megrendeléseknél kivárás jellemző, mert a lakosság megtakarításai nem elegendők sem új építésére, sem a felújításra, hitelt pedig nem vesznek fel a magas kamatok miatt - jegyezték meg a közleményben.
Az üzleti tevékenység gördülékenységét a válaszok alapján a megrendelések hiánya, a magas infláció és a vele együtt konvergáló magas kamatkörnyezet akadályozza leginkább (76 százalék), valamint - ahogy az elmúlt években, úgy most is - a jól képzett szakemberek hiánya (54 százalék). A gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága, a szűkülő piacon felerősödött verseny ugyanúgy akadályozza a vállalkozások mindennapjait, mint a magas adminisztrációs terhek - ezekről nagyjából a válaszadók harmada vélekedett így. Az adminisztrációs teher a cégek szerint az elmúlt időszakban nemigen csökkent. A felmérés alapján az építőanyagok, építési termékek hiánya nem okozott gondot az elmúlt fél évben, a cégek ilyen problémát nem tapasztaltak.
Az elemzés arra is kitér, hogy a munkaerő megtartásához szükséges béremelést a cégek nem tudták inflációkövető módon megvalósítani, az idén átlagosan 11 százalékkal nőnek a bérek. A magasépítési kivitelezési tevékenység költségét a munkabérek emelkedése mellett az energiaárak változása és az építési törmelék elszállítása, lerakása fogja még emelni.
A költségek emelkedését nem, vagy csak részben tudták érvényesíteni a kivitelezők, ami a jövedelmezőséget jelentősen rontja. A megrendelők és a kivitelezők közötti elszámolások, az áremelkedések közös viseléséről történő egyezkedés komoly feszültségeket generál a piacon - írta az ÉVOSZ.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák