Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2016. November 12. 08:32, szombat | Helyi

Fekete István szobrot avattak Óváron

Fekete István szobrot avattak Óváron

November 10-én délben a mosonmagyaróvári Várhídon avatták fel Trischler Ferenc pécsi szobrászművész Fekete István író, volt óvári gazdászról készített szobrát.

Fazekas Imre az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a szobor felállításával a híd új szimbolikus értelemmel töltődött fel. Majd Dr. Árvay István polgármester kapott szót, aki beszédében a várost és az egyetemet összekötő kapocsnak nevezte a hidat.
Dr. Nagy István minisztériumi államtitkár ünnepi beszédében méltatta a nagy magyar író életútját, kiemelve óvári gazdász éveit.
„Kevéssé ismert, hogy Jókai Mór mellett a legolvasottabb magyar író Fekete István. Könyveit 10 millió példányban adták ki magyar nyelven, és számos idegen nyelvre is lefordították. Azt még kevesebben tudják, hogy A Tüskevár és a számos közkedvelt állattörténet szerzője milyen sokoldalú ember volt. Ez nem véletlen, hiszen a II. világháború után nem tartozott a kurzust kiszolgáló, ünnepelt írók közé. Az írásaiból érződő hazaszeretet és istenhit miatt, ha csak tehették, még a lexikonokból is kihagyták, és megpróbálták ifjúsági íróvá degradálni. Az olvasók azonban nem hagyták cserben, sorai mögött felismerték az erkölcsi tartást, a meg nem alkuvó, mélyen érző embert.”- mondta.
Dr. Földesi Péter rektor és Dr. Vér András intézményigazgató személyes olvasmányélményeiken keresztül emlékeztek meg az író példaértékű munkásságáról. Vér András a következőket mondta:
„Első találkozásom Fekete István világával még óvodás koromban történt meg, amikor szülőfalum ódon kis mozijában társaimmal együtt megnézhettük a Vukot. Természetesen akkor még nem gondoltam, hogy én is annak az ősi alma maternek leszek majd a diákja, ahol Fekete István is megszerezte mezőgazdász képesítését.
Már évek óta tervezgettük, hogy Fekete István írónak állítunk egy szobrot. Egy olyan szobrot, mely méltó emléket állít a híres óvári gazdásznak, írónak a városban. Remek alkalom erre 2016, hiszen írónk 90 éve, hogy átvette Bánvárth Sándor igazgató és Világhy Károly professzor úr által aláírt gazdász oklevelét”.
A szobor leleplezését követően Bodó Zoltán plébános áldotta meg az alkotást, a résztvevők, így a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület nevében Szollár András elnökségi tag és Bodó Imre elnök helyezték el a megemlékezés koszorúit a szobor talapzatánál.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld

Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld

OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről

2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat

A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák