Hírek
2017. November 28. 18:11, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Felfüggesztik a gázszolgáltatás kikapcsolását az ünnepi időszakban

Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a lakossági földgázszolgáltatásra december 16. és 2018. január 7. között.
A szolgáltató keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a moratórium nem csak a védett fogyasztókra, hanem a 60 napon túli számlatartozást felhalmozó lakossági ügyfelekre is vonatkozik. Kóbor György, a társaság vezérigazgatója szerint azért döntöttek így, hogy az ünnepeket minden család nyugalomban tölthesse - írták.
A nemzeti közművek - a hagyományoknak megfelelően - a pénteken induló Mikulásgyárat is segíti: a jótékonysági akció gázellátását 2011 óta biztosítják, idén pedig az áramszolgáltatásról is gondoskodnak. A rászorulókat emellett ajándékgyűjtéssel és ételosztással is támogatják, az adományok szétosztásában pedig önkéntes munkával vesznek részt a társaság alkalmazottai. A szolgáltató Feszty Árpád úti telephelyén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2010 óta jelképes összegért hajléktalanszállót üzemeltet - tették hozzá.
A nemzeti közművek a gazdasági és a társadalmi környezet alapján határozza meg támogatási politikáját, kiemelten figyelve a környezettudatosságra és a nehéz sorsú emberek megsegítésére - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.