Pál Krisztina Erdélyből települt át családjával 1990-ben. A férje nagybátyja Bonyhádon élt a családjával, így kerültek a völgység fővárosába. Krisztina felsőfokú egészségügyi képesítéssel keresett munkát, korábban laborban dolgozott. A bonyhádi kórházban nem tudott elhelyezkedni, az akkor még zsenge korú gyerekek ellátása miatt pedig Szekszárdra nem tudott volna bejárni. A gondozási központhoz került egy ismerős révén, területes gondozónőként dolgozott négy évig, és közben szociális alapképesítést is szerzett. Aztán gondozónő lett az idősek otthonában, majd 2000-ben, a korábbi vezető nyugdíjba vonulásakor felkínálták neki a vezetői tisztséget azzal a kitétellel, hogy felsőfokú szakirányú képesítést szerezzen. Elvégezte hát a főiskolán a szociális munkás szakot.

Az intézmény közben több átalakuláson ment át. Eleinte, csak hét közben voltak nyitva, hétvégére hazamentek az idősek. Aztán folyamatos nyitva tartással működtek, de még akkor is csak átmeneti gondozást nyújtó intézményként, tehát csak egy évig, hosszabbítással két évig láthattak el egy idős embert. Az igény közben nőtt az ellátásra, és 2013-ban tartós bentlakásos intézménnyé alakultak. Anyagiakban is sikerült fejlődniük. Egy önkormányzati pályázat révén 2004-ben szinte teljesen megújulhatott az intézmény, majd 2013-ban egy uniós pályázatnak köszönhetően teljesen felújíthatták az épületet és bővíteni is tudtak három férőhellyel. Jelenleg tizenhat idős embert tudnak elhelyezni, de még így is húsz név szerepel a várólistán.

„Úgy érzem szeretnek itt lenni az idősek, kicsi az intézmény és családias a hangulat, közvetlen a kapcsolat gondozó és gondozott között” – mondta a volt intézményvezető. Hozzátette, szeretett az idősekkel dolgozni, mindig arra törekedett, hogy az esetleges problémákat a lehető legjobb módon sikerüljön megoldani. Nagyon fontos, hogy a gondozás során mindenki egyenlő bánásmódban részesüljön, ugyanazt kapja. Ha bemegy a gondozó egy szobába, akkor is kell mindenkivel váltania néhány szót, ha csak egy lakóval van dolga.

Bár már egy hónapja felmentési idejét tölti, de eddig még nem volt ideje unatkozni. Huszonhat évet töltött az idősgondozásban, természetesen hiányozni fognak neki az idősek és a kollégái, akikkel napjai nagy részét töltötte, és szívesen vállal majd önkéntes feladatokat az otthonban a továbbiakban is.