Hírek
2021. Január 21. 06:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Katalizátorokra szakosodott tolvajok ellen emeltek vádat Nógrádban
A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy harmincéves Heves megyei férfi és két társa ellen, akik országszerte parkoló gépkocsik katalizátorait vágták le és lopták el - közölte a Nógrád megyei főügyész szerdán.
Bóna Gyula közleményében ismertette: a gyanúsított 2019 februárja és májusa között úgy próbált pénzhez jutni, hogy járművel járta az országot, és utcán parkoló gépjárművek katalizátorait levágta, majd értékesítette. Ebben alkalmanként két társa is segítette.
A banda az ország több pontján - így Gyöngyösön, Aszódon, Budapesten, Dunaújvárosban, Jobbágyiban, Salgótarjánban, Egerben, Debrecenben, Szolnokon, Székesfehérváron és Vácon - is lecsapott, összességében milliós kárt okozva.
Az ügyészség vádiratában két vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltás alkalmazására, míg büntetlen előéletű harmadik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint kezdeményezte azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottakat a kétmillió forintot meghaladó összegű bűnügyi költség és a sértettek kárának megfizetésére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld
Ma indul az Otthoni Energiatároló Program
Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
