Hírek
2017. Október 26. 07:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Kezdődnek a tárgyalások a jövő évi bérekről a kereskedelmi áruházaknál

A jövő évi béremelés mértékéről szóló tárgyalások a napokban, illetve novemberben kezdődnek el a nagy kereskedelmi láncoknál, így a Tescónál, a Metrónál, a Sparnál és a Penny Marketnél is
- mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) leköszönő elnöke szerdán Budapesten, a szakszervezet kongresszusát követő sajtótájékoztatón.
Tájékoztatott arról is, hogy a kongresszuson a szakszervezet tagjai Karsai Zoltánt, a KASZ Tesco alapszervezetének vezetőjét választották meg a KASZ elnökének, az alelnöki posztot pedig Potyondi Antal fogja betölteni. Sáling József hozzáfűzte, hogy ő, valamint a szakszervezet korábbi alelnöke Buday Pálné az idei elnökválasztáson már nem jelöltette magát.
Sáling József beszámolt arról, hogy a kereskedelemben a nagyáruházak közül most a Metrónál a legélesebb a helyzet. A szakszervezet bértárgyalást akar, csütörtökön szembesítik azzal a Metrót, hogy vagy hajlandó tárgyalni, vagy elindul a sztrájkkészülődés - jelezte.
Mindezt azzal indokolta, hogy a cég a tervek szerint 20 ezer forinttal akarja emelni a minimálbéren és a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottak bérét, az e feletti bérért dolgozók azonban előreláthatólag nem kapnak fizetésemelést. A szakszervezet ezen a helyzeten akar változtatni, ezért látják szükségesnek a bértárgyalást. A lehetséges munkabeszüntetésről pedig megjegyezte, hogy az emberek elszántak.
Sáling József közölte: a Tescónál november első hetében indulnak a jövő évi béremelésről szóló tárgyalások. Felidézte, hogy a Tesco és a szakszervezetek között létrejött bérmegállapodásnak köszönhetően a cég szeptember 1-től visszamenőleg a legalacsonyabb béren foglalkoztatottak bérét bruttó 179 ezer forintra emelte. Szólt arról is, hogy a megegyezést követően megszűntek a sztrájkbizottságok.
Az Auchanról elmondta, hogy a cégnél november 1-től kezdődik a béremelés, valamint, hogy a cég a vidéki - szegedi, miskolci, debreceni - boltokban 30 ezer- 40 ezer forinttal nagyobb mértékű béremelést hajtott végre, mint a fővárosban, így a vidéki bérek megközelítették a fővárosi kereseteket.
A jövő évi bértárgyalások szükségességéről szólva hangsúlyozta, hogy 2018. január 1-től a szakmunkás garantált bérminimum a jelenlegi 161 ezer forintról, 180 500 forintra emelkedik. Bértárgyalások nélkül például a Tescónak csak kétezer forinttal kellene emelnie a legalacsonyabbak bérét, a szakszervezet szerint azonban ennél jóval nagyobb mértékű béremelésre van szükség.
Sáling József szerint a Tesco sztrájkkal elindult egyfajta "kurzus váltás" a szakszervezetben, ugyanis minden cégnél érdemi bértárgyalásra törekszenek. Kiemelte, hogy a munkabeszüntetésben 4500 munkavállaló vett részt, ez azért volt áttörés, mert a szakmában még nem volt ilyen mértékű sztrájk.
Karsai Zoltán, a KASZ újonnan megválasztott elnöke hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a Tesco sztrájk óta könnyebbé váltak a bértárgyalások. Felidézte, hogy a Tescónál szeptember 8-án és 9-én tartott országos sztrájk miatt 56 bolt zárt be és 126 bolt volt érintett a munkabeszüntetésben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása