Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2016. Június 04. 09:00, szombat | Helyi
Forrás: teol.hu

Könyv született a bonyhádi ásatásról

Könyv született a bonyhádi ásatásról

A 2015-ös év ásatásairól hangzottak el előadások a Magyar Nemzeti Múzeum Lapidáriumában az elmúlt héten. A program során a tavalyi, bonyhádi ásatást is bemutatták a közönségnek.

Az egykori Bonyha település gótikus templomának megtalálásáról és a feltárásról a Magyar Régészet Napjához kapcsolódva egy ismertető könyv is megjelent. Dr. Szabó Géza régész, az ásatás vezetője elmondta, hogy a könyv külön érdekessége, hogy a hagyományos nyomtatott forma mellett jelentős mennyiségű beépített digitális tartalom is van benne – ez főleg a fiatalabb korosztály figyelmének felkeltésére. Tudomása szerint hasonló szerkezetű ismeretterjesztő könyv még nem készült.

Bonyhád mellett 2015. októberében egy útépítés során került elő a késő gótikus templom. A középkori templom falmaradványai részben az épülő új csomópont területén helyezkednek el, ezért az út megépítése előtt a falakat betonrétegekkel vették körbe. A romterület hosszú időre kutathatatlan lesz, így különösen fontos, hogy a feltárásáról a régészeti dokumentálásban is új távlatokat nyitó 3D-lézeres felmérés is készült. A középkori Bonyha gótikus templomának előzetes kutatására csak egy hetük volt a régészeknek.

A XVI. század közepén a törökök által felégetett és lerombolt templomot hamarosan teljesen elfedte a dombról lemosott, vastag rétegben lerakódott lösziszap, amely akár egy időkapszula, megőrizte a törökkori pusztulás időszakának állapotát. Ezért a lábazati magasságáig még ma is körben álló falak, a késő gótikus hálóboltozat, ajtó- és ablakkeretek mészkőből faragott, padlóra zuhant töredékei páratlan információs bázist és lehetőséget jelentenek a történtek és az épület rekonstruálásához. A folyamatos térképezés mellett a megfeszített tempóban végzet feltárás végén a dokumentálásra már csak órákban és percekben mérhető idő maradt.

Az összes elérhető információ kimentésére olyan XXI. századi technológiákra volt szükség, amelyek később lehetővé teszik akár a templom teljes rekonstrukcióját, a további kutatások során a helyszíni megfigyelések ellenőrzését, így például az utólag felmerülő kérdések megválaszolását is. Ennek köszönhetően bármikor, bármilyen metszet, rajz utólag is elkészíthető, ami más lelőhelyek esetében is teljesen új távlatokat nyit a régészeti dokumentációban is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák

2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld

Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének

2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld

Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója

A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására

2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld

Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába

Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.