Városlista
2025. július 12, szombat - Izabella

Hírek

2012. Július 30. 12:23, hétfő | Sport
Forrás: Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti | MTI Fotó: Kollányi Péter

London 2012 - Sidi lemaradt a légpuska döntőjéről

London 2012 - Sidi lemaradt a légpuska döntőjéről

Sidi Péter 13. lett az alapversenyben, így nem jutott döntőbe a férfi légpuskások között a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A komáromi lövő, aki a pekingi játékokon ebben a számban a hatodik helyen végzett, s az egyik legnagyobb esélyesének számított, a 29-es lőállásba kapott besorolást, tőle közvetlenül balra a címvédő indiai Abhinav Bindra foglalt helyet. Összesen 48-an voltak érdekeltek a versenyben.
A légpuskában háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Sidi - aki a teljes magyar delegáció első londoni kvótása volt - a megadott 1 óra 45 perces alapidőből 17 percet fordított melegítésre, ezalatt hússzor lőtt, 18-szor volt 10-ese, kétszer 9-ese.
Ezután kezdte meg "élesben" a 60 lövéses versenyt, méghozzá rögtön egy belső 10-essel. A nyitó tíz lövésből aztán éppen az utolsó sikeredett kilencesre, a következőben viszont a nyolcadik és a tizedik is csak kilencest ért, így Sidi okkal rázta elégedetlenül a fejét. A folytatatásban remekül összpontosított a magyar puskás, 26 lövésen át nem hibázott, ekkor csúszott be egy újabb kilences. Ezután maradt 13 próbálkozása, de ezekből kétszer megint nem sikerült tizest találnia, így 594 körrel zárta a viadalt, ami azután, hogy az első kiírásban még a 14. helyen szerepelt - végül a 13. helyhez volt elég.
"Úgy számoltunk, hogy maximum három hiba férhet bele - mondta az MTI-nek Herczegh Szabolcs, Sidi edzője. - Mivel a verseny első harmadában ennyi már összejött, nehéz volt visszajönni, és lőni 40 hibátlant. Ha a végén csúszott volna be ennyi hiba, akkor még lehetett volna korrigálni. Ezzel együtt nem vagyunk csalódottak, Péternek van még két versenye az olimpián, ott tud jól szerepelni. Eddig az edzések is jól sikerültek, nem is izgul, és várja a folytatást."
A magyar versenyző pénteken a kisöbű szabadpuska fekvő, míg jövő hétfőn, kedvenc számában, a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett versenyben szerepel. Utóbbiban ő a világ- és Európa-bajnoki címvédő.

Címkék: Olimpia-London2012

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 12. 08:44, szombat | Sport

Klubvilágbajnokság - A PSG történelmi diadalra készül

2025. Július 12. 08:39, szombat | Sport

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport

El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks

A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport

Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét

Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.