Városlista
2025. augusztus 24, vasárnap - Bertalan

Hírek

2023. Július 04. 12:40, kedd | Belföld
Forrás: mti

Mabisz: csaknem 3,5 milliárd forintba kerültek a júniusi viharok a biztosítóknak

Mabisz: csaknem 3,5 milliárd forintba kerültek a júniusi viharok a biztosítóknak

A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A szövetség tájékoztatása szerint júniusban mintegy 31 500 kárbejelentést tettek az ügyfelek a lakásbiztosításaikhoz köthetően, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják a 3,4 milliárd forintot. Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 2,2 milliárd forintot tettek ki, 21 ezer bejelentés nyomán.

A Mabisz felidézte, hogy tavaly a május szélsőségesebb volt, így a viharszezon első két hónapjában a kárkifizetések elérték a 4,6 milliárd forintot. Idén a csendesebb május egymilliárd forintos kifizetései után a június "behozta" a tavalyi azonos időszak számait.

A június Budapesten, Pest vármegyében, valamint az ország keleti részein hagyott maradandó nyomokat, főként Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun vármegyében, a települések közül pedig Cegléd, Kecskemét, Kaposvár, Debrecen, Baja, Pécs, Törökszentmiklós, Kalocsa, Lajosmizse és Jánoshida volt a leginkább érintett.

A legtöbb bejelentés viharhoz, felhőszakadáshoz, beázáshoz, jégveréshez, villámhoz, valamint a villámcsapás másodlagos hatásaihoz kapcsolódott.

A Mabisz kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint a lakásbiztosítási szerződések havi átlagdíja nem éri el a 4000 forintot. Egy-egy nagyobb vihar után ugyanakkor a kárrendezés összegének átlaga már meghaladja a 100 ezer forintot, mert a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is többe kerül, mint a korábbi években.

A szövetség felhívta a figyelmet: gondot jelenthet, hogy a meglévő szerződések jelentős részét sok évvel korábban kötötték és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek megfelelően, így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak.

Hozzátették azt is, hogy a hazai lakóingatlanok több mint egynegyede, egymilliónál is több lakás, családi ház nem rendelkezik lakásbiztosítással.

Címkék: mabisz, vihar

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.