Hírek
2025. Február 02. 08:32, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
MÁV: tavaly ötből négy személyvonat késés nélkül közlekedett

A MÁV tavaly több mint 1,1 millió személyszállító vonatot közlekedtetett, ötből négyet késés nélkül - közölte a közlekedési társaság szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint elkészült a MÁV-csoport éves riportja, amely a 2024-es év közlekedési közszolgáltatásokra vonatkozó adatait és azok összefüggéseit mutatja be.
A MÁV azt írta, 2024-ben a magyar vonatok menetideje körülbelül 95,5 millió perc volt, ami több mint 181 évnek felel meg.
Erre jutott mintegy 3,6 millió percnyi (6,9 év) késés, ami a teljes menetidőhöz viszonyítva 3,8 százalékos arány.
Ez ugyan elmarad a világjárvány utáni években rögzített számoktól, a vármegye- és országbérletek bevezetése, majd a tarifareform hatására azonban 2024-ben már jóval többen és jóval többet utaztak a MÁV-csoporttal, mint korábban, ami nagyobb igénybevételt jelent az egyre inkább elöregedő pályahálózatnak és járműállománynak is - közölték.
Emlékeztettek arra, hogy az idei nyártól pénzvisszatérítés jár majd a 20 percet meghaladó késés után: ilyen mértékű késésben az összes vonat nagyjából hat százaléka volt érintett.
Kitértek arra, hogy az új tarifarendszer hatására nőtt az elszállított csoportok - például kiránduló osztályok - száma is: csak a regisztrált csoportok száma megközelítette a 29 ezret.
A közlemény szerint a HÉV-ek pontossága 2024-ben is kiemelkedő volt: 99,6 százalék, ami világviszonylatban is a legpontosabb szolgáltatások közé emeli az elővárosi vasutat.
Tavaly a MÁV-csoport több mint 12 millió autóbusza közlekedett, ugyancsak magas, 97,7 százalékos pontossággal - tájékoztattak.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán azt írta, fontosnak tartja, hogy a valós adatokat mindenki számára elérhetőek legyenek, ezért döntöttek úgy, hogy havonta elkészítik és nyilvánosságra hozzák a közszolgáltatásaik menetrendszerűségi adatait. A havi riportok segítségével készítették el az éves riportot - tette hozzá.
Az éves riport a MÁV-csoport honlapján olvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.