Hírek
2022. December 26. 16:45, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Mintegy negyvenezren jártak idén a Mikulásgyárban
Mintegy negyvenezer látogató, köztük turisták, valamint kétezer óvodás és kisiskolás járt a tizennyolcadik Mikulásgyárban december 1-22. között - közölte az akció szervezője hétfőn az MTI-vel.
Zsolnai Endre elmondta: csaknem kétezer segítőjük legtöbbje multicégek dolgozója, valamint középiskolás diák volt, de külföldi önkéntesei is voltak a csütörtök este bezárt Mikulásgyárnak. A gyerekek jelentős részét szervezetten hozták a karitatív akció helyszínére azok a pedagógusok, akik fontosnak tartották, hogy a gyermekek is megtanulják a szolidaritás és az önzetlenség fogalmát.
Az idén a Mikulásgyár két helyszínen működött, a pesti oldalon a Városháza Parkban és a budai oldalon az Etele Plázában. Adataik szerint a budai oldalon lakók jóval több ruhát hoztak az adománygyűjtő akció helyszínére, míg a pesti oldalra 25 százalékkal több élelmiszer érkezett.
Az élelmiszeradományok közel 85 százalékát magánszemélyek adták, de több mint száz nagyvállalat, tizenegy sportklub és két színház is támogatta az akciót.
A rászorulókat a Mikulásgyár honlapján keresztül is lehet még támogatni. A december 31-ig befolyó összegekből új játékokat, édességeket vásárolnak azoknak a családoknak, akiknek nem csak karácsonykor van szükségük támogatásra - tudatta a szervező.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
