Városlista
2025. augusztus 24, vasárnap - Bertalan

Hírek

2021. Március 17. 12:04, szerda | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti

Mintegy öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora

Mintegy öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora

Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel az M1 csatornán.

Szlávik János elmondta, a brit mutáns veszélyesebb variáns, ezért jut nagy szerep a védekezésnek. Az elkövetkező néhány hétben mindenkinek nagyon kellene vigyáznia magára - emelte ki.

A szakemberek megállapították, hogy a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti az infektológus szerint, hogy mutánsoknál változik a "klinikai kép", ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozás aránya is.

Kitért arra: a beoltottakat és a betegségen átesetteket együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák a betegség ellen immunisak csoportját. A fertőzésen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy korábban elkapták a betegséget.

"Azonban a koronavírusra jellemző, hogy újra lehet fertőződni, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent, ha valaki átesett rajta, hogy az mennyi ideig véd, melyek azok a mutatók, amelyek bizonyítják, hogy ők védettek vagy nem védettek a fertőzéssel szemben" - hangsúlyozta Szlávik János.

Hozzátette: bár a járvány folyamatos, dinamikus mozgásban van, már nem az a kérdés, hogy "mi fogunk győzni", csak az, hogy mikor.

Kérdésre elmondta azt is, az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását több országban is felfüggesztették, hogy megvizsgálják, van-e súlyos mellékhatása, okoz-e vérrögképződést. Magyarországon egyelőre nem volt olyan adat, amely ezt alátámasztotta volna - fűzte hozzá.

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket az oltás beadása után is be kell tartani, hiszen néhány százalékban előfordulhat, hogy a beoltott ember is megfertőződik.

Címkék: beteg, fertőzött, kórház, kor

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.