Hírek
2016. Május 02. 11:08, hétfő |
Helyi
Forrás: teol.hu, fotó: mapio.net
Múltba néztek a versenyen a diákok

A Solymár Imre Városi Könyvtárban tartották a napokban a középiskolásoknak szóló, „Múltba Néző” levelező verseny döntőjét, tájékoztatott Asztalosné Illés Tamara könyvtáros, a verseny szervezője.
Az elnevezés arra utal, hogy a diákoknak az öt forduló során egy-egy történelmi témájú filmet kellett megnézniük, és az ahhoz kapcsolódó érettségi témában számot kellett adniuk tudásukról. A döntő témája Géza fejedelem és István király műve volt, így az István, a király című filmből láthattak részleteket a versenyzők.
A témához kapcsolódó feladatokat a megyéből több helyről – Bonyhád, Szekszárd, Bátaszék, Gyönk – érkező, összesen tizenöt középiskolás oldotta meg. Első helyen Kőbányai Dénes (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád), második helyen Horváth Richárd (Bezerédj István Szakképző Iskola, Szekszárd), harmadik helyen pedig Ember Diána (II. Géza Gimnázium, Bátaszék) végzett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének