Hírek
2016. Július 22. 10:11, péntek |
Helyi
Forrás: teol.hu, fotó: bonyhad.hu
Ötmillióba kerül a börzsönyi harangláb
Elkészült a Bonyhád-börzsönyi harangláb kialakításának tervezett költségvetése, a jelenlegi számítások szerint 5 millió forintba kerül a beruházás
- tudtuk meg Vizin Balázstól, a bonyhádi önkormányzat kommunikációs munkatársától.
Az előző, erősen leromlott állapotú, életveszélyessé vált épületet 2012-ben bontották el. A lakosok azonban szívügyüknek tekintették az épület pótlását, amiben Filóné Ferencz Ibolya polgármester támogatását is magukénak tudhatják. A Szekszárdi Törvényszék időközben bejegyezte a Csobot Gáspárné irányításával létrejött Bonyhád-Börzsönyért Egyesületet, amely építtetője lesz az új haranglábnak.
A célra már érkeztek felajánlások: az 500 ezer forint készpénz mellett anyag-, illetve munkadíjban 1,5 millió, Sárkány Szabolcs, a körzet jelenlegi önkormányzati képviselője a rendelkezésre álló keretéből 1 milliót, míg Filóné Ferencz Ibolya a polgármesteriből 500 ezer forintot ajánlott fel erre a célra, hozzátéve, hogy a még idén elkezdődő munkálatok jövőre, egy új költségvetési ciklusban zárulnak, így az önkormányzat lehetőségeihez mérten további anyagi támogatást is igyekszik majd biztosítani.
Vizin Balázstól megtudtuk, a polgármester arra kért mindenkit, hogy erejéhez, lehetőségéhez mérten támogassa a harangláb megépítését, egyúttal megköszönte mindazok szerepvállalását, akik már eddig is a projekt mellé álltak. Kiemelte, hogy külön elismerés illeti Papné Szaksz Ibolyát és Csobot Gáspárnét az egyesület létrehozásának és a kezdeményezés életre hívásának szorgalmazásáért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
