Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2017. Szeptember 16. 10:09, szombat | Belföld
Forrás: mti

Ötödször rendezik meg a középiskolások számára a PénzSztár versenyt

Ötödször rendezik meg a középiskolások számára a PénzSztár versenyt

Október 9-ig jelentkezhetnek 4 fős csapatok magyarországi és határon túli magyar középiskolákból a 2017. évi PénzSztár versenyre, amelyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg

- közölte Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője az MTI-vel. A regisztráció ingyenes, a jelentkezés feltétele, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a 14-22 év közötti diákjai legyenek, akik még nem szerezték meg az érettségi bizonyítványt.

A verseny október 12-én indul, a két internetes és négy helyszíni fordulót követően a döntőt december 7-én rendezik Budapesten.

A Budapest Bank kiemelt támogatásának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fő szakmai partnerségének, valamint 11 egyetem, számos szakmai szervezet és piaci szereplő együttműködésének köszönhetően idén ősszel ismét összemérhetik pénzügyi ismereteiket a középiskolások. A PénzSztár 2013-ban még hazai országos versenynek indult, de már a második évtől szép számban jelentkeztek határon túli magyar diákok is. Tavaly a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai a 2. helyet szerezték meg a döntőben.

"A digitalizáció korában a középiskolás korosztály számára az online jelenlét elkerülhetetlen, a fiatal korban megalapozott, gazdasággal, pénzüggyel és vállalkozással kapcsolatos tudás hozzásegíti a fiatalokat ahhoz, hogy a mindennapokban tudatosan kezeljék pénzügyeiket " - idézi a közlemény Rolek Ferencet, a Budapest Banknak a vezérigazgató-helyettesét.

Az egyes helyszíni fordulókban jól teljesítő csapatokra értékes nyeremények várnak, a győztes csapat pedig elnyeri a verseny fődíjait is, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) által felajánlott egy-egy okostelefont.

A versenyre október 9-ig lehet nevezni a www.penzsztar.hu honlapon található regisztráció kitöltésével.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld

Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld

OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről

2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat

A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák