Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2016. Június 29. 08:24, szerda | Helyi
Forrás: teol.hu

Petőfis diákok a CERN-ben

Petőfis diákok a CERN-ben

Svájcban járt öt petőfis diák június 19. és 24 között Nagy István tanár úrral. A fiatalok a CERN-ben, a részecskekutatás fellegvárában életre szóló élményekkel gyarapodtak.

Viszonylag keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy a bolygónk egyik legnagyobb kutatóintézetébe, a Svájc és Franciaország határán található CERN-be látogassanak. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium öt diákja bekerült azon szerencsések közé, akiknek volt módjuk közelebbről is bepillantani az intézetben folyó munkába.

Öt 11-12. osztályos tanuló, Hús Luca, Neubauer Norbert, Frei Kata, Nagy Ferenc és Takács György juthatott ki az intézetbe Nagy Istvánnal, a gimnázium fizika-kémia-néprajz tanárával. A ködkamrától a Standard Atommodellig című munkájukkal sikerrel jártak az Út a tudományhoz 2016 pályázaton és 750 ezer forintos támogatást nyertek az úthoz. Még ezután sem volt egyszerű bejutniuk a CERN-be. Végül kaptak időpontot, igaz még az érettségit is át kellett egy kicsit szervezniük az utazás érdekében. Felvették a kapcsolatot egy 1995 óta ott dolgozó magyar párral, Béni Noémival és Szillási Zoltánnal, akiktől magyar nyelvű idegenvezetést is kaptak.

Tőlük megtudhatták, hogy a kutatóintézetben számtalan projekt fut párhuzamosan. Ezek közül Nagy Ferenc kiemelte, többek között a világegyetem keletkezését kutatják, és egy kis fekete lyukat is szeretnének létrehozni. Nagy István hozzátette, már 1964-ben megdöntötték azt, amit ma az iskolában tanítanak, hogy az atommag neutronból és protonból áll. Ennél összetettebb, csak még azt kell kideríteni, hogy pontosan mennyire. Ezt a részecskék ütköztetésével próbálják meg kideríteni. Majdnem fénysebességre gyorsítják őket például a 27 kilométer átmérőjű berendezésben, amelyben egy másodperc alatt 40 milliószor ütköznek. – Ez az úgynevezett LHC, vagy nagy hadrongyorsító azonban csak egy a több gyorsító közül – tudtuk meg Frei Katától, aki számára a legmaradandóbb élmény a LEIR, egy kisebb gyorsító megismerése volt. Hozzátette, idegenvezetőik ezen dolgoznak, és erről kapták a legtöbb információt.

Ugyanakkor azt is megtudhatták, hogy az intézetben 3000-en dolgoznak, de rajtuk kívül még 9500 felhasználó fér hozzá és dolgozza fel a hatalmas mennyiségű nyilvános kutatási adatot. Arra is fény derült, hogy a részecskegyorsítót viszonylag ritkán indítják be, hiszen a működése hatalmas energia felvétellel jár. Éppen ezért két ország hálózatából veszik hozzá az elektromosságot.

A sok információ és élmény közül az sem volt elhanyagolható, hogy állhattak azon ajtó előtt is, amely mögött a World Wide Web, azaz az internet született.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld

Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld

OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről

2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat

A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák