Hírek
2023. Július 13. 13:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországnak fontos szerepe van az elfogadott elrettentési és védelmi tervekben

A NATO újonnan elfogadott elrettentési és védelmi terveiben Magyarországnak fontos és megkerülhetetlen szerepe van - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.
Jelezte: véget ért a NATO vilniusi csúcsértekezlete, az állam- és kormányfők találkozója.
Emlékeztetett: Magyarország idén már a GDP 2 százalékát költi védelmi célokra, és a jövő évi költségvetésben is ilyen arányú forrást terveznek.
Hozzátette, Magyarország jól teljesít a NATO-tagországokkal közös missziókban is, mint a KFOR és a nemzetközi légtérvédelmi feladatok, de folytatja a megkezdett tervszerű haderőfejlesztést is. Felidézte: Magyarország részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítésében egy harccsoporttal, Székesfehérváron pedig többnemzeti hadosztály-parancsnokság működik.
"Szóba került a találkozón a védelemipar is, amely NATO-keretekben való fejlesztése a háború hatására is kiemelt jelentőségűvé vált. Magyarország e tekintetben is jól teljesít" - jegyezte meg.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy napirendre került az ukrajnai háború kérdése is.
"Magyarország álláspontja fedésben van a NATO álláspontjával, miszerint nem szállítunk halált okozó eszközöket, nem veszünk részt, nem sodródunk bele a háborúba és elkerüljük annak eszkalációját is" - mondta. Hozzátette: Ukrajna ez alkalommal nem kapott meghívást a NATO-ba, "hiszen sem a helyzet, sem pedig Ukrajna nem áll készen arra, hogy a NATO tagjává váljon".
Közölte: Magyarország kitart álláspontja mellett, hogy azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Fotó: Illusztráció - Honvedelem.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák