Hírek
2016. Május 11. 08:22, szerda |
Helyi
Forrás: teol.hu
Számolják a pontokat a diákok
A végzős diákok többsége a továbbtanulás esélyeit latolgatja. Sokan tervezik a 13. évet helyben elvégezni, például Bonyhádon is
A tavalyinál többen, 111 ezren jelentkeztek idén az E-felvételi rendszerén keresztül a felsőoktatásba. Van, aki először, más már többedszerre próbálkozik.
A megye középiskoláiban változó a diákok aránya, akik továbbtanulni készülnek. A paksi Energetikai Szakképző Iskolában például a 12. évfolyam végzősei közül osztályonként 3-4-en adták be a jelentkezési lapjaikat. Ennek az az oka, hogy sokan tervezik a 13. évet helyben elvégezni, így ugyanis technikusi papírt kapnak, ezzel szakmai bizonyítványt szereznek, mondta Szabó Béla igazgató.
Hasonló a helyzet a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában is, ahol ha plusz két évet ráhúznak a diákok, akkor pénzügyi számviteli ügyintézőként tudnak elhelyezkedni, mondta Ziegler Teréz igazgató. Ha ezt követően kívánnak majd diplomát szerezni, akkor annyiból könnyebb helyzetben vannak, ha hasonló felsőfokú képzésre jelentkeznek, hogy a már megszerzett (a plusz két év alatt) kredit pontokat beszámolják.
Idén legfeljebb hat jelentkezési helyet lehetett egyébként megjelölni, ebből az alapdíjért három szak szerepelhetett a listában. A jelentkezési adatokat nézve elmondható, hogy a felvételizők átlagosan 3,3 szakot jelöltek meg. A diákok az írásbeli vizsgán már túl vannak, ennek eredményét legkorábban június elején teszik közzé az iskolák. A szóbeli érettségivel ugyan lehet javítani rajta, de csak néhány százalékot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
