Hírek
2016. Szeptember 21. 09:08, szerda |
Helyi
Forrás: vmisk.hu
Szüretelni voltak a tanulók
A Bonyhádi Általános Iskola Vörösmarty Mihály Tagintézményének néhány csoportja látogatott el a bonyhádi Vitis Pincéhez, ahol szüreten vehettek részt a gyerekek.
Szeptember 16-án a tagozatos 1-3-os osztály és a 6-8-as csoport Viki nénivel és Bea nénivel vett részt a szüreten. A megérkezés után Czinkon János bácsi megmutatta a szőlős birtokot, az ismerkedés után a diákok nagy izgalommal láttak neki a szüretnek. A finomabbnál finomabb kékszőlők leszedése után Jani bácsi levezette őket a pincébe, érdekes dolgokat mesélt a borkészítésről, majd üdítővel vendégelte meg a kis csapatot. Ezután tanulmányi sétán vett részt a két osztály: csipkebogyót és diót gyűjtöttek, illetve a különböző növényeket tanulmányozták. Majd a csipet csapat – mert szerencsére gyönyörűen sütött a nap – egy kis tisztáson leülve őszi dalokat énekelgetett, így gyorsan elrepült az idő. Az iskolába visszaérve közösen megnézegették a szüretről készült képeket, boldogan meséltek társaiknak, tanáraiknak a szép délelőttről. A gyerekek és a tanító nénik egyaránt jól érezték magukat, és megfogadták, hogy jövőre is visszalátogatnak erre a csodás birtokra.
Köszönik szépen az élményt és a lehetőséget Czinkon Jánosnak!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
