Hírek
2018. December 06. 08:51, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI/Fotó: MTI/Illyés Tibor
Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók

Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata. Az alkotás díszbemutatóját szerdán tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A díszvetítést megtekintette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója és számos alkotó is.
A televízióból több generáció által ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film a víz alatti rovarok és kisállatok világát mutatja be játékos, mesés, ismeretterjesztő formában, miközben a természet szeretetére és a környezet védelmére is tanít.
"Annak idején az egész estés változatnak több mint egymillió nézője volt, és amikor megnéztem a filmet, úgy tapasztaltam, hogy nem elavult és érdemes újranézni. Annál is inkább, mert az élő víz védelméről is szól a film, és az ma is fontos, hogy odafigyeljünk a természetes vízállományunkra" - mondta el az MTI-nek Mikulás Ferenc, aki a film készítésében már a kezdetektől részt vett.
A producer felidézte, hogy a történetet 43 évvel ezelőtt a Magyar Televízió rendelte meg és a Pannónia Filmstúdióban készült el az első rész. Egy német forgalmazó úgy vélte, hogy nem lesz eladható a film a figurák miatt, de a producer felvállalta a sorozat készítését a kecskeméti stúdióban, hiszen úgy gondolta, a szereplők külsejük helyett belső tulajdonságaik révén válnak igazán szimpatikus és szerethető karakterekké.
A sorozat első évada a gyerekek mellett a felnőttek körében is nagy sikert aratott, később 45 országban vásárolták meg a forgalmazási jogokat. Ezt követően merült fel az ötlet, hogy készüljön a sorozatból egy egész estés rajzjátékfilm is.
A film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. "A felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában" - emelte ki a producer. Elmondta, hogy a restauráláshoz a Nemzeti Kulturális Alap négymillió forintos, a Magyar Nemzeti Bank hatmillió forintos támogatást adott.
Böszörményi Gábor, a filmet forgalmazó Mozinet Kulturális Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a felújított mese 2019 tavaszán kerül az országos mozihálózatba, és a vetítésekhez kapcsolódva számos ismeretterjesztő előadással, valamint az élővizek világát bemutató programmal készülnek majd a víz világnapja jegyében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák