Városlista
2025. augusztus 25, hétfő - Lajos

Hírek

2022. Október 26. 12:31, szerda | Belföld
Forrás: Ügyészség

Vádat emeltek az érmegyűjtőket megkárosító ügyvéd és társai ellen

Vádat emeltek az érmegyűjtőket megkárosító ügyvéd és társai ellen

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt 3 férfival szemben, akik egy valójában nem létező, érmegyűjtő befektetőre hivatkozva, egy ghánai céget is felhasználva károsítottak meg 32 személyt, összesen több, mint 70 millió forinttal.

A vádirat lényege szerint a vádlottak – három barát – 2018 szeptemberétől 2019 májusáig, szervezetten 32 sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további 8 személyt kíséreltek meg becsapni. Az egyik vádlott, egy Ghánában tartózkodó 36 éves magyar férfi, 35 éves barátja segítségével, jogosulatlanul megszerezte egy érmeárusítást folytató cég vevői adatbázisát, majd álnéven, egy kitalált történettel telefonon felhívta a vevőket. Azt állította, hogy egy, a valóságban nem létező külföldi befektető érmegyűjteményeket kíván vásárolni, azok valódi értékén felül, több tízmillió forintért. Viszont – hazudta – csak úgy lehet ehhez a haszonhoz hozzájutni, ha reklámszerződést kötnek egy ghánai céggel, és az érmekollekciók állítólagos vételára 10%-ának megfelelő összeget előre kifizetik. A vádlott valóban rendelkezett egy ghánai céggel, amellyel a sértettek szerződtek, és a kért összegeket a trió másik két tagjának, akik közül az egyik egy budapesti ügyvéd, kifizették. A bűnszövetség több mint 70 millió forinthoz jutott ilyen csalárd módon, illetve további 16 millió forintot is megkíséreltek megszerezni.

A 35 éves férfi a ghánai cég magyarországi megbízójaként járt el, és az ügyvédi irodába hívta a sértetteket, az ügyvédi közreműködés pedig az ügyletek jogszerűségének a látszatát erősítette. A megtévesztettek kaptak egy valótlan tartalmú vételi szándéknyilatkozatot, illetve később megkapták a valótlan adásvételi szerződést is. Egyes sértettek a kicsalt összegeket közvetlenül az ügyvéd letéti számlájára utalták, amelyet a jogász pár órával a szerződések megkötését követően, az irodájához közel eső ATM automatából fel is vett. A csalásokkal szerzett pénzt a vádlottak megosztották, ezzel kapcsolatban a 35 éves vádlott rendszeresen kiutazott Ghánába, illetve volt, hogy az ügyvéd is meglátogatta külföldi bűntársát, miközben a kifizetések „késedelme” miatt a sértetteket különböző indokokkal hitegették. Az ügyvéd a későbbiekben közel 27 millió forint kárt megtérített.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a 3 férfit – a 36 évest különös visszaesőként – bűnszövetségben és társtettesként elkövetett üzletszerű csalások bűntettével, illetve hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, emellett azt is indítványozta, hogy a bíróság az ügyvéd vádlottat határozott időre tiltsa el foglalkozásának gyakorlásától.

A ghánai céggel rendelkező vádlott jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, vele szemben a büntetőeljárási törvény biztosította lehetőségként távollétében történt meg a vádemelés, ellene nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – a börtönbüntetés kiszabásakor – állapítsa meg, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, mivel még a korábbi büntetésének letöltését sem kezdte meg.

Az ügyben 2022 novemberében várható előkészítő ülés.

Címkék: ügyészségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.